Erasmus+

fejlec

 

SZAKMAI MEGÚJULÁS A NYITOTT AJTÓ BAPTISTA SZAKKÉPZŐBEN

Az Európai Unió támogatásával a Tempus Közalapítvány közreműködésével a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Középiskola, Általános Iskola, Óvoda, Szakiskola és Kollégium támogatásban részesült a „Szakmai megújulás a Nyitott Ajtó Baptista Szakképzőben „ című projekt (2022-1-HU01-KA122-VET-000076193)  megvalósítására. 

A program 2023. április 16-22 között valósult meg. A projekt céljai, hogy az egészséges mediterrán étrend helyben történő megismerése és a szakképzési rendszer tanulmányozása, az iskolai lemorzsolódás helyi kezelése voltak. 

A fenti célokon túl igen sok és hasznos információt kaptunk a fenntarthatóságról, a 0. km-es elvről, a környezettudatosságról, a családi vállalkozások fenntartásáról és működtetéséről, az ehhez kapcsolódó menedzsmenti feladatokról, tevékenységekről is.

tanulók

Néhány fotó az Olaszországban a Fruili régióban töltött egy hét élményeiből -- a szakképző iskola tanulói

A helyi programokat a Marco Polo GEIE szervezte. Minden program rendkívüli és érdekes volt, de egy szakképző iskola számára a legtöbb információt egy másik szakképző iskola meglátogatása nyújtotta a kiutazó oktatóknak. Ez az iskola a ISTITUTO ALBERGHIERO PROFESSIONALE IAL DI MUGGIA volt.  Ebben az iskolában az "ÉTEL ÉS BOR Gasztronómiai ÉS SZÁLLODAI SZOLGÁLTATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK" szakirányú szakmai képzésre szakosodnak a diákok, ahol a hallgatók speciális műszaki, gazdasági és szabályozási ismereteket szereznek az élelmiszer- és borágazat, valamint a szállodai vendéglátás területén. 

szakmai vezető

Az iskola szakmai vezetője

Részletes beszámolt az iskola facebook oldalán az alábbi linkeken lehet olvasni. https://www.facebook.com/profile.php?id=100063505542609 – az április 17-22. közötti időszakban. 

A teljes cikk itt elérhető: https://minap.hu/cikk/szakmai-megujulas-nyitott-ajto-baptista-szakkepzoben


 

Az Európai Unió finanszírozásával valósul meg az iskolánkban a „Szakmai megújulás a Nyitott Ajtó Baptista Szakképzőben” című és a 2022-1-HU01-KA122-VET-000076193 azonosítóval rendelkező projekt.

A projekt céljai:

  1. Pedagógusok (oktatók) motivációjának, elköteleződésének és szakmai módszertani kultúrájának erősítése, bővítése
  2. A megismert cégek/szolgáltatók működésével friss információkat tudjunk átadni tanulóink számára, hogyan lehet sikeresen működtetni, elindítani vállalkozásokat a turizmus-vendéglátás területén
  3. Tanulóink szociális és érzelmi intelligenciájának fejlesztése, sikerélmény biztosítása

A célok eléréséhez kapcsolódó szakmai program:

2023. április 16-22 között Gradoban és annak környékén a - Friuli-Venezia-Giulia és Veneto régióban - olyan témákat fogunk érinteni, amelyek arra szolgálnak, hogy a résztvevők megismerjék a térségben termesztett és az olasz konyhában felhasznált élelmiszer-alapanyagokat, a szakmai hozzáértést, a kézműves és családi vállalkozások evolúcióját, fejlődését és növekedését, az életstílust, a mediterrán diétát, a fogyasztott ételek idényjellegét, valamint a tradicionális és a helyi ételeket. Ezek az aspektusok hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük és elsajátítsuk az Olaszország és Magyaroszág közti különbségeket és hasonlóságokat. Ez az ismeret az oktatóknak nem csak a személyes képzettség szempontjából hasznos, de nagyon fontos tapasztalást jelent a későbbiekre, a 112+2 napos programban résztvevő gyakornokok támogatása és felkészítő látogatása alatt.

A szakmai programot a Marco Polo G.E.I.E. szervezettel valósítjuk meg. A Marco Polo G.E.I.E  az Európai Unió jogi személye, amely az Európai Gazdasági Közösség Bizottságának szabályozása által, a EGK-Szerződés 235-ös cikkelye alapján jött létre (ez ma az EK-szerződés 308-as cikkelye). A Marco Polo G.E.I.E. megszületését 2006. május 13-án a 2006-106513-IT-es dokumentummal pubblikálták az Európai Unió hivatalos közlönyében. 2) a “Marco Polo” európai csoport célja - Tagjai tevékenységének segítése és fejlesztése az eredményeik javítása és növelése céljából - A gazdasági, szociális, kultúrális és tudományos integráció segítése az Európai Unión belül és kívül egyaránt. A gazdasági, szociális és munkaerőpiac fejlesztése különböző nemzetiségű emberek, tőke, egyéni vállalkozások, szabadúszók, különböző jogi formájú autonóm intézmények, egyesületek, közintézmények aggregációja által. - Tagjai tevékenységének segítése, fejlesztése, megkönnyítése. Mindezek célja a tevékenységek eredményének javítása, valamint a források, tevékenységek és tapasztalok közös felhasználása által egy új gazdasági tevékenység elindítása. - Az európai partnerek közötti kapcsolatok ösztönzése és létrehozása. - Az Európai Unión belül és azon kívül egy globális és közös kép megalkotása. A Marco Polo fejleszti és koordinálja a Tagok és Partnerek különböző kompetenciáját és szaktudását. Tevékenységének célja, hogy az élelmiszeripar, a borgasztronómia, a turizmus és a wellness szektorokat fejlessze és népszerűsítse. Együttműködve a Munkatanácsadó Irodával, a Marco Polo a a következő szolgáltatásokat nyújtja: • Külföldön és különösen Olaszországban végzett szakosodást segítő gyakorlatok • Munkaerőközvetítés • Személyzet keresése és kiválasztása • Szakmai képzés és átképzés • Vállalati és munkaügyi szerződési jog BORGASZTRONÓMIA ÉS TURIZMUS PROMÓCIÓJA: A Marco Polo a Tagjai és Partnerei tevékenységét népszerűsíti különböző lehetőségek kihasználásával és a kompetenciák összegyúrásával. Mindennek célja az élelmiszeripar, a borgasztronómia, a turizmus és a wellness szektor promóciója. KÉPZÉS: A Marco Polo értelmezi és válaszol a multikultúrális és multietnikus társadalom változásainak igényeire. A Tagokon és Partnereken keresztül a következő tevékenységeket indítja el: • képzés külföldön • képzés Olaszországban • e-learning a Learning Management System személyreszabott felületén keresztül • intenzív szakosodási kurzusok SZOCIÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS: A Marco Polo mindig odafigyel a kevésbé szerencsés emberekre és fiatalokra: • képzési tevékenység (szakmai gyakorlatok szervezése is) • oktatási szolgáltatások; • különböző tevékenységek végzése (mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, szolgáltatásipari), amelyek célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiaci elhelyezkedését a WHO által 1999-ben kiadott International Classification of Functioning, disability and health (ICF) minősítés alapján. A G.E.I.E. az alapítóktól és a tagoktól különálló jogi személy: 1. Saját ügyvezető igazgatója van (aki a harmadik felek felé képviseli a csoportot). 2. Jogilag képes szerződéseket kötni az Európai Bizottsággal finanszírozások elnyerése céljából. 3. Pozitívan tekintenek rá az Európai Közösségben, mert a G.E.I.E. olyan Határonátívelő Közösség jogával rendelkező jogi személy, amely ösztönöz és megvalósít európai partnerek közötti kapcsolatokat (az Európai Közösség elsődleges célját valósítja meg ezáltal).

 

pdfA leírás megtekinthető pdf formátumban is ide kattintva!