Menü Bezárás

Szakiskolai oktatás – sajátos nevelési igényű tanulók számára

Röviden a szakiskolai képzésekről:

Felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján.

A sajátos nevelési igényű tanulók (kivéve a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók) középfokú iskolai nevelése-oktatása céljából a szakiskola a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtt haladni nem tudó tanulók felkészítését végzi (a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók középfokú nevelése-oktatása a készségfejlesztő iskolában történik). A szakiskolában a sajátos nevelési igény jellegéhez igazodó közismereti oktatás és szakmai oktatás, szakmai képzés folyik.   

 A szakiskolában a szakmai oktatás, szakmai képzés- a képzési és kimeneti követelmények vagy a képzési és kimeneti követelmények alapján készített speciális kerettanterv szerint, illetve
– a programkövetelmény alapján készített speciális kerettanterv szerint
folyhat.
A szakiskolai nevelés-oktatás két évfolyamos (9-10. évfolyam) szakmai oktatást, képzést célul kitűző szakaszból áll, mely az enyhe értelmi fogyatékos tanulók esetében egy kötelező 9/E jelű előkészítő
évfolyammal egészül ki.

Szakiskolai képzések Képzési idő: 9/E + 2 évfolyamszakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű tanulók számára A sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény csatolása szükséges a jelentkezéshez
KódÁgazatSzakmaFelvételi követelmények
0008Turizmus-vendéglátásCukrászsegédFelvétel a tanulmányi eredmények és felvételi elbeszélgetés alapján. Pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges.
0009Turizmus-vendéglátásSzakácssegédFelvétel a tanulmányi eredmények és felvételi elbeszélgetés alapján. Pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges.
0010ÉlelmiszeriparSütőipari és gyorspékségi munkásFelvétel a tanulmányi eredmények és felvételi elbeszélgetés alapján. Pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges.
0011ÉpítőiparFalazó kőművesFelvétel a tanulmányi eredmények és felvételi elbeszélgetés alapján. Pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges.
0012ÉpítőiparSzobafestőFelvétel a tanulmányi eredmények és felvételi elbeszélgetés alapján. Pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges.